HÍREK

 

Történelmet írt egy Fejér megyei cég

Történelmet írt egy Fejér megyei cég, mivel ő lett az első az Xtend-en, aki a tőzsdére léphetett.

 

A tegnapi nappal elkezdődött a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán, ahol elsőként megjelenő vállalat, a móri székhelyű emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó MEGAKRÁN Nyrt. lett. Így a tegnapi naptól a MEGAKRÁN Nyrt. részvényeivel is kereskedhetnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalati igényekre szabott Xtend piacán. 

Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel kezdte meg első tőzsdei napját a MEGAKRÁN a Budapesti Értéktőzsdén. Langmáhr Tamás, a cég Igazgatóságának elnöke, Vitkovics Péter, a Felügyelőbizottság elnöke, valamint Seres Réka vezérigazgató-helyettes indította meg a kereskedést a BÉT csengőjének megszólaltatásával. 

“Nagyon jó dolog elsőnek lenni valahol, főként ha ilyen rangos helyen lehetünk a legelsők. Azt gondolom, hogy ezt meg is fogjuk szolgálni.“ – mondta bevezetőjében Langmáhr Tamás, a Társaság Igazgatóságának elnöke, miután a tőzsdei kereskedést indító csengőt megszólaltatta. 

A MEGAKRÁN családi vállalkozásként indult 1994-ben. A Fejér megyei cég folyamatos fejlődésének motorja maga az alapító tulajdonos volt és 2016 -ban határozta el, hogy átalakítja vállalkozását és tőzsdére viszi. A speciális emeléstechnikai és gépsortelepítési feladatokat, valamint több, szorosan ehhez a tevékenységekhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó MEGAKRÁN folyamatos beruházások, szervezeti átalakítás és innovatív fejlesztések révén vált tőzsdeérett vállalattá. A MEGAKRÁN számára nem csupán

Tovább olvasom

A weboldalon megadott adatai csak kapcsolatfelvételre szolgálnak, nem kerülnek tárolásra és harmadik fél számára nem hozzáférhetőek.